HTML

Mindent a síelőkért

Friss topikok

Szezonkezdés a síiskolákban

2010.08.30. 12:17 sikiraly

Akárcsak a hagyományos tanintézményekben, a magyarországi műanyagpályás síiskolákban is megkezdődik szeptember elején a tanév. A különbség csupán annyi, hogy nem 1-jén, hanem néhány nappal később indul a tanítás. Na, de miért jó, ha az ember gyereke már jóval az igazi síelés előtt lécet köt a lábára, és különböző színű műanyaggal borított kis lejtőkön teszi meg az első lépéseket? Nem jobb-e, ha majd csak a havon próbálkozik?

Tapasztalatból mondom: nem. Amikor annak idején először láttam közelről műanyag sípályát Óbudán, igencsak kételkedtem abban, hogy ezen az apró tüskékből álló valamin megtanulhat a gyerek síelni. Aztán néhány tanórával később már az egész csoport ügyesen húzta az íveket, és amikor a mieinkkel novemberben felugrottunk Kékesre, a két kölyök olyan természetességgel csúszott lefelé, mintha ott tanultak volna síelni. Néhány héttel később, immár a Francia-Alpokban pedig megdöbbentő magabiztossággal jöttek le a komolyabb pályákon is.

A fotót a Fogarasi Síiskola készítette

Persze nemcsak a gyerekeknek hasznos, ha műanyagpályán tanulnak síelni, hanem a felnőtteknek is. Sőt, az sem árt, ha egy-két havas nappal-héttel a háta mögött is jelentkezik valaki egy formába hozó oktatásra. Sokan vágnak neki a síelésnek abban a hitben, hogy mellőzhetik a módszeres tanulást, a felkészülést, a veszélyes helyzetek elkerülésének, kezelésének begyakorlását. A síelés megtanulása nem csupán a technika elsajátítása, szükséges a speciális kondíció megszerzése is. A szokatlan erőfeszítéstől való kimerülés komoly balesetforrás, ráadásul a síelés örömét is elrontja. Mindezek a gondok megelőzhetők, ha valaki veszi a fáradságot, és vesz néhány órát a műanyagpályán.

Szóval, kezdődik a tanév, érdemes figyelni a síiskolák ajánlatait. Szezonkezdésként mindenütt nyílt napot, napokat tartanak, és ilyenkor láthatják a gyerekek, a szülők, hogy hogyan, milyen módszerekkel zajlik az oktatás. Szó szerint még szabad a pálya, azaz kiválasztható a családnak legmegfelelőbb időpont a sítanulásra.

Mindegy, hogy Óbuda, Zugló, a Sváb-hegy vagy más helyszín, a lényeg a profi oktatók vezette tanfolyam.

6 komment

Címkék: sport síelés síoktatás műanyagpálya

A bejegyzés trackback címe:

https://siujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr62258503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bluesrider 2010.08.30. 16:50:55

Én fiam ötévesen kezdte a műanyagon, három szezonon van túl, ha végre hóra kerülünk, általában csak azt hallja tőlem, hogy lassabban hé! Egyrészt nem értek a síoktatáshoz, másrészt a szülőknek úgysem fogadnak annyira szót, mindenképpen megtérülő befektetés, , s legfőképpen nem azoknak a táborát fogja gyarapítani, akik a kék pályán is az életükért küzdenek lelkes buckaépítés közepette:-)

santa fe 2010.08.30. 17:15:09

A szülő ne oktassa ilyesmire a saját csemetéjét, az biztosan családi veszekedés forrása. Egy gyerek nem úgy viszonyul a szülőhöz, mint egy tanárhoz.

Amúgy éppen ott volt akkoriban (pár éve) egy kerek fejű, már nem emlékszem talán kopasz fiú (oktató?), az jobb lett volna ha nincs ott. Csak hát bezárták az opni-t (lipótot). Szóval jobb azért elővigyázatosnak lenni, és megnézni, hogy kulturált oktatóhoz kerüljön a gyerek.

kujoon 2010.08.30. 18:50:50

Osztán Zuglóban milyen siiskola van?A lapajban hogy lehet megtanulni sielni? Nem kéne legalább valami hegy vagy domb hozzá? :D

sikiraly 2010.08.30. 19:18:57

Kedves kujoon!

Zuglóban már évek óta működik síiskola. Ha a Miskolci utcán mész a Szugló utca felől az Egressy út felé, a kereszteződés előtt 80-100 méterrel nézz jobbra, ott a dombon van a sísuli. Nem nagy, de tökéletesen meg lehet ott tanulni az alapokat.

lüke 2010.08.30. 19:58:51

hó és eszköz nélküli ország vagyunk

kujoon 2010.08.30. 20:03:12

@sikiraly: no, most már tudom, hogy Pesten is van domb, köszi az infót.Ami még állat jó lenne az a köcskeméti "hegy", arra csinálhatnának szánkó/sípályát.Nem is értem, hogy nem gondoltak rá.