HTML

Mindent a síelőkért

Friss topikok

Fenékbe lőtték sílövőinket

2010.09.08. 14:58 sikiraly

A magyar sísport sokszor erején felül küzd azért, hogy versenyzőink ott legyenek a nemzetközi megmérettetéseken. A tv-közvetítések jóvoltából egyre többen nézik a biatlon (sílövő) versenyeket, és rendre feltűntek a magyarok is a képernyőn. A Nemzetközi Biatlonszövetség (IBU) szentpétervári kongresszusán számos olyan döntés született, amely igencsak hátrányos a sportágban kis országok, így Magyarország számára is.

A Magyar Síszövetség elnökétől, Kaszó Klárától kapott információk szerint a Néva folyó partján alaposan hátsón lőtték a mieinket. A nagyobb nemzetek már az első napon próbálkoztak az alapszabály megváltoztatásával, de sikerült megakadályozni, hogy két szavazattal rendelkezzenek. Az a javaslatuk szintén megbukott, hogy akár a legkisebb hiba miatt is 200 ezer euróra megbüntessék az adott ország szövetségét az eddigi 10 ezer helyett. A doppingon ért sílövő szövetségét viszont 200 ezerre büntetik, ami egyfelől helyeslendő, másfelől viszont a kis országok szervezeteit szó szerint tönkreteheti.

Az elmúlt két évben sokat javult az IBU költségvetése, mégis arról beszéltek a vezetők, hogy veszélyben a sportág jövője, ha azonnal nem változtatják meg az indulók létszámát. Első nap este néhány, a biatlonban kicsinek számító ország küldöttségénél jól lobbiztak a csökkentés hívei, mert például a módosításból rosszul kijövő Dél-Korea és Hollandia is megszavazta a változásokat.

S hogy ez mit jelent? A Világkupa-versenyeken az új rendszer szerint maximum 30 ország sílövői indulhatnak, és mivel Magyarország a nők között nincs az első harmincban, nem indíthat senkit a rövidesen kezdődő idényben akkor sem, ha lenne olyan versenyzőnk, aki egyébként teljesítené a kvalifikációs szintet. Utóbbi szintén kedvezőtlenül módosult, a győzteshez képest ezentúl legfeljebb 15 százalékkal rosszabb időt kell elérni a bejutáshoz. Az új szabályt fokozatosan vezetik be, így az szezon első harmadában még indulhat két magyar férfi biatlonos, de mert az uraknál a nemzetek rangsorában 27. hazánk, később már csak egy versenyzőnk vehet részt a Vk-ban. Ezzel lehetetlenné válik a felkerülés a 25. helyre, ahol már ketten indulhatnának, hiszen egyedül annyi pontot összeszedni, amennyi az előbbre lépéshez szükséges, a jelenlegi körülmények között kizárt. A kieső országok csak az IBU-kupában versenyezhetnek, és – mint a labdarúgásban az első és a másodosztály esetében – némi szerencsével visszajuthatnak.

Újdonságként bevezették a szabadkártya intézményét, bár a szabályt nem véglegesítették. Szabadkártyával maximum hárman indulhatnak egy-egy Vk-futamon, de csak az aktuális IBU-kupa-ranglista három legjobb olyan versenyzője, amelyik országának nincs Világkupa-kvótája. Vagyis egyértelműen látszik, hogy nem a nemzeteket akarják támogatni, hanem a minél jobb egyéni teljesítményt motiválni.

A Világkupában való életben maradásunkhoz némi reményt adhatnak a váltószámok, mert azt sikerült kiharcolni, hogy valamennyi ország indulhasson a váltókban (eredetileg ezt is le akarták csökkenteni a legjobb huszonötre), ha ezen nemzetek versenyzői rendelkeznek a Vk-kvalifikációs szinttel. Csökkentették az IBU-kupán megszerezhető kvóták számát is, ami a 2011–12-es idénytől tovább rontja a magyarok lehetőségeit. Persze, ha addig jól szerepelnek a mieink, Magyarország még beférhet a több kvótával rendelkezők közé. Attól a szezontól csak a felnőttek indulhatnak ebben a sorozatban, az utánpótláskorúaknak különböző régiós versenyeket szerveznek majd.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://siujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr222280456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.