HTML

Mindent a síelőkért

Friss topikok

Vonn a szuper-óriásműlesiklásban is a legjobb

2011.03.06. 14:12 símester

Lindsey Vonn nyerte az alpesi sízők Világkupa-sorozatának női szuper-óriásműlesikló versenyét Tarvisióban. Az amerikaiak nagyszerűen szerepeltek, hiszen az első négy helyből hármat ők szereztek meg. Vonn ezzel a győzelemmel sorozatban harmadszor nyerte meg a szakági Vk-t, az első helyével behozhatatlan, 171 pontos előnyre tett szert az ezúttal harmadik helyen végző német Maria Riesch előtt. Kranjska Gorán Mario Matt egymás után másodszor nyert műlesikló Vk-versenyt, az amerikai Nolan Kasper és a svéd Axel Bäck először állhatott dobogóra.

Ha már az amerikai sikerekről beszéltünk, akkor elsőként Leanne Smith-t kell megemlíteni, aki másodiknak indult és végül a 11. helyen végzett. A menők előtt indulók közül előbb a spanyol Ruiz Castillo vezetett, majd az ugyancsak amerikai Laurenne Ross vette át vezetést. A 23 éves síelőt először csak honfitársa, a 16.-ként rajtoló Lindsey Vonn tudta megelőzni, majd Julia Mancuso is elé került. A legjobb hat közül utolsónak induló Maria Riesch azonban csak Vonn és Mancuso után ért célba. A szombaton első Anja Pärson jó időt futott, de csak az ötödik helyre ért be.

A legjobb hat után indulók közül az olasz Elena Fanchini futotta a legjobb időt, 26-os rajtszámmal a 14. helyen végzett. A magyar Miklós Edit már nem volt ennyire szerencsés. Kiesett, nem tudta befejezni a kedvenc számában a versenyt.

Elképesztően izgalmasan alakult a férfiak műlesikló versenye a szlovéniai Kranjska Gorán. Az első futamot a 17-es rajtszámmal induló Axel Bäck nyerte, mindössze egyetlen századdal előzte meg az olasz Manfred Mölggöt, aki ugyanennyi idővel állt a harmadik – ugyancsak svéd – Andre Myhrer előtt. Hihetetlenül szoros volt az élmezőny, az első tizenhárom versenyző között nem volt egy másodpercnyi különbség sem.

Aztán a hazai szurkolók legnagyobb örömére a szlovén Mitja Valencic ledolgozva 94 százados hátrányát még négy tizedet vert a mezőnyre. Jött az összetettben vezető Ivica Kostelic, és egészen káprázatos idővel átvette a vezetést, de csak néhány másodpercre. A visszajátszás alapján kizárták, mivel a lába beleakadt az egyik kapuba, amit nem szabályosan került meg.

Valencic nem sokáig örülhetett, előbb az amerikai Nolan Kasper előzte meg, aki az egészt mezőnyt tekintve a legjobb második futamot mente. Mario Matt azonban így is megtartott kilenc századot az első futamban szerzett előnyéből, amivel meg is nyerte a versenyt. A verseny dobogóján végző három síző nagyon boldog volt a verseny után. Matt egymás után – Banszkón és Kranjska Gorán is – két szlalom versenyt nyert meg, a holtversenyben második Kasper és Bäck pedig karrierje során először állhatott Világkupa-viadalon a dobogón.

Alpesisí-Világkupa, Tarvisio, női szuper-óriásműlesiklás: 1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:21, 75, 2. Julia Mancuso (amerikai) 1:21,98, 3. Maria Riesch (német) 1:22,25, 4. Laurenne Ross (amerikai) 1:22,45, 5. Anja Pärson (svéd) 1:22,47, 6. Elisabeth Görgl (osztrák) 1:22,51. Miklós Edit kiesett.

Az összetett Vk állás 29 verseny után (még 6 van hátra): 1. Riesch 1676 pont, 2. Vonn 1580, 3. Tina Maze (szlovén) és Elisabeth Görgl (osztrák) 893-893.

A szakági Vk állása 6 verseny után (még 1 van hátra): 1. (és már győztes) Vonn 560 pont, 2. Riesch 389, 3. Mancuso 315.

Alpesisí-Világkupa, Kranjska Gora, férfi műlesiklás: 1. Mario Matt (osztrák) 1:49,14 (53,93 és 55,21), 2. Nolan Kasper (amerikai) 1:49,23 (54,06 és 55,17) és Axel Bäck (svéd) 1:49,23 (53,70 és 55,53), 4. Andre Myhrer (svéd) 1:49,49 (53,72 és 55,77), 5. Manfred Mölgg (olasz) 1:49,43 (53,71 és 56,22), 6. Mitja Valencic (szlovén) 1:50,14 (54,64 és 55,50).

Az összetett Vk állása 31 verseny után (még 7 van hátra): 1. Ivica Kostelic (horvát) 1307 pont, 2. Didier Cuche (svájci) 725, 3. Aksel Lund Svindal (norvég) 722

A szakági Vk állása 9 verseny után (még 1 van hátra): 1. Kostelic 478 pont, 2. Jean-Baptiste Grange (francia) 442, 3. André Myhrer (svéd) 383

2 komment

Címkék: lindsey vonn kranjska gora tarvisio alpesisí világkupa mario matt

A bejegyzés trackback címe:

https://siujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr662715336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.