HTML

Mindent a síelőkért

Friss topikok

Válaszd a síelést!

2010.09.15. 08:30 sikiraly

Pénteken és szombaton hetedszer rendezik meg Budapesten a Nagy Sportágválasztót. A közel száz sportág közül nem marad ki a síelés sem, egy műanyag pályán lehet majd kipróbálni a lesiklást.

A nagy sikerű májusi VI. budapesti Nagy Sportágválasztó után szeptember 17–18-án hetedszer kerül sor erre az egyre népszerűbb eseményre. A X. kerületi Maglódi úton lévő Merkapt Maraton Sportközpontban mindkét nap 9 és 17 óra között várják a sport, a sportolás iránt érdeklődőket. Szokás szerint ismét hívtak a rendezők díszvendégeket a díjmentesen látogatható Nagy Sportágválasztóra, több olimpiai- és világbajnok sportoló látogat majd ki a helyszínre.

A síeléssel immár hatodszor ismerkedhetnek a gyerekek, és ezúttal is a Fogarasi Síiskola

oktatóinak segítségével. Kialakítottak egy kb. 15m hosszú enyhe lejtőt kifutóval, amely alkalmas arra, hogy bárki le tudjon siklani rajta még akkor is, ha soha nem volt még léc a lábán. A lejtőre a síiskolában is használt műanyag borítás került.

Pénteken először az előre bejelentkezett óvodákból és iskolákból érkezettek próbálhatják ki a műanyagpályás síelést, délután 2-től és szombaton egész nap viszont bárki sícipőt húzhat, lécet köthet. A felszerelést a síiskola ingyen biztosítja a gyerekek számára.

Mindenkinek ajánlom, hogy ha még nem síelt a fia-lánya, vigye el valamelyik nap a Maglódi útra. Aztán, ha megtetszett a gyereknek a dolog, irány a lakóhelyhez legközelebbi síiskola!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://siujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr292296303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása