HTML

Mindent a síelőkért

Friss topikok

Szuper síbérlet a Tátrában

2010.10.01. 10:00 sikiraly

A szlovák síterepek egyre több figyelmet fordítanak arra, hogy szolgáltatásaikkal felzárkózzanak az osztrák és az olasz síközpontokhoz. Ennek jegyében az előttünk álló szezonban Slovakia Super Skipas néven új bérletet adnak ki, amellyel 8 síterepen lehet csúszkálni.

Akik régen nem jártak a szlovák sípályákon, bizony, alaposan elcsodálkoznának, ha ismét ellátogatnának egy-egy hajdani kedvenc terepre. Egykor a bérletvásárlás is sok bosszúságot okozott, hiszen ahány hely, annyi kártyát kellett vásárolni. Az utóbbi évtizedben azonban modern jegykiadórendszert alakítottak ki számos helyen, és négy éve bevezettek egy 15 napos bérletet, amelyet több terepen is használhattak a síelők.

A tapasztalatok kedvezőek voltak, ezért úgy döntöttek a legjelentősebb szlovák sícentrumok, hogy bővítik a lehetőségeket. Egyrészt már nem egy, hanem három féle bérletet kínálnak a vendégeknek, másrészt a réginél jóval több síterepen érvényesek az új skipasok. Az egész szezonban korlátlanul felhasználható bérlet mellett van 15 és 10 nap síelést biztosító bérlet is. Utóbbi kettőt akár naponkénti bontásban is igénybe vehetjük, és tetszés szerint mindig másik síterepen. Mindhárom típusból kapható felnőtt, junior és gyermek bérlet.

No, és hogy hol sízhetünk a Slovakia Super Skipas nevű bérlettel? Az Alacsony- és a Magas-Tátra legnagyobb sícentrumai csatlakoztak a kezdeményezéshez: a Park Snow társulás síterepei, Donovaly, Csorba-tó és Velka Rica mellett Tátralomnic, Ótátrafüred (Stary Smokovec), Teplicska (Liptovská Teplicka), valamint a Chopok déli és északi oldalán lévő síközpont. Összesen 83 kilométernyi sípályán síelhetünk ezzel a bérlettel.

A különböző bérleteket december 24-ig elővételben is meg lehet vásárolni, jelentős kedvezménnyel. Például az egész idényre szóló felnőtt bérlet karácsony előtt 290 euróért kapható, utána 330 euróba kerül. A 15 napos bérletért 230 (270), a 10 naposért 200 (230) eurót kell fizetni. Október 15-től a Ticketportal és az Eventim SK partnereinél, a téli szezon kezdetétől pedig a nagyobb síközpontok pénztárainál lehet megvenni a bérleteket.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://siujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr752335553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hkristof · http://foka.blog.hu 2010.10.01. 12:21:06

Hmm, Tátralomnic és Chopok dél egyben. El fogok gondolkozni a szezonbérleten :-)

Derek707 2010.10.01. 13:54:19

Csak az a baj, hogy elofordult, hogy az autopalyan konvojban halado harom auto kozul engem szedtek ki magyar rendszammal egyedul, kozepso autokent (masik ket auto szlovak rendszamos volt). Aztan a felvideki haverok mentettek meg, mert egy szot nem beszelek totul. Remek turistacsalogato fogas, remelem tobbet hozott be a konyhaba nekik, mint amit azert vesztenek, mert tobbe a kornyekukre sem megyek...

Puls 2010.10.01. 13:58:14

Bérlet ide, bérlet oda....nem hiszem hogy visszavágynék szlovák barátaink keskeny, nem ritkán köves, földig koptatott pályáira, a negyedórás sorbaállásokra a liftnél, ami előtt nem ritkán emelkedő van, a borulást idéző kiszállóhelyekre, a kezeletlen, buckás pályákra....

Majdnem örökre elment a kedvem a síeléstől, ami csak a tipp-topp osztrák páylákon jött vissza újra.

tolsztoj 2010.10.01. 14:11:36

@Puls:

Csak aláírhatom - szinte szóról szóra ezt írhattam volna ide - de most már felesleges, hogy megtetted.
Austria : Szlovákia ami a síterepeket és a szolgáltatásokat illet - ég és föld....

bopat 2010.10.01. 14:29:31

Puls, tolstoj

Látszik hogy évek óta nem jártatok Szlovákiába síelni. Rég nincsenek sorok, a pályák ugyanúgy vannak kezelve mint Ausztriában, a felvonók is lassacskán lecserélődnek kabinosokra/ülőszékesre, majdnem minden pálya hóágyúzott stb. Persze itt nem a kis síközpontokra gondoltam, hanem erre az ötre, illetve a hasonló méretűekre.
Árak sokkal jobbak mint Ausztriában, ami viszont igaz, a szolgáltatások minősége elmarad, még sokat kell tanulniuk a "vendéglátás" könyvéből is.
Az hogy téged kiszedtek az a te hibád lehetett, ok nélkül nem állítanak meg senki.
Egy éve már hogy nagyon komoly rendőri ellenőrzések vannak az utakon, mérnek mindenhol minden szabályt betartatnak. Tehát ugyanúgy vezetni mint Ausztriában, mert akkorák a büntetések is.
Figyeljétek meg a szlovákokat, minden lakott területen betartják a sebességhatárokat.

bopat 2010.10.01. 14:33:07

Ja 7 központba jó a bérlet,nem 8-ban

havasicsóka 2010.10.01. 14:54:21

Sajnos, én 2 éve nem azt tapasztaltam, hogy mindent megtennének a pályák karbantartásáért. Donovaly északi pályája nagyon köves és jeges volt. Nekem nem tűnt sokkal jobbnak a bérletár sem, mint Ausztriában. 6-7 éve nagyon sokat jártunk oda, mert akkor tényleg nagy volt az árkülönbség és jóval közelebb is van, mint az osztrákok.

levi7777 2010.10.01. 15:12:37

Csatlakoznék a többségi véleményhez.
Én Olaszországba, és az utóbbi időben ( a gyerek miatt ) Ausztiába járok síelni.
Bevallom ritkán próbálkozom Szlovákiában. Eddig 4X voltam. Kb. 15 és 7 éve. És tavaly 2X. Brrrrr!
De év vagyok a hülye. Mindig az van, hogy megfogadom, hogy soha többet nem megyek oda, de eltelik pár év, és kedves emberek rábeszélnek, hogy nagy változások vannak ám, próbáljam ki újra.
Tavaly pl. Sacticky-ben voltam egy napot. Ami végül is csak két órányira sikeredett. Csak csákányos felvonók voltak, ami alapjában nem lett volna baj, de előtte esett a hó, és nem takarították a nyomot.
Mindenki többször leesett a liftről, még a legprofibbak is. Ami vicces volt, de csak egy darabig. Pályák ugyanez. Kezeletlenek voltak, többnapos buckákkal.
A hosszab síelés pedig tavaly Jasna volt.
Botrányos! A pályákkal nem volt baj, de egy kezemen meg tudtam számolni a napi lesiklásaim számát. Így nézett ki: 1 óra sorban állás ( ami igazából harc volt, mert a szlovákok tök bunkók, és mindeki tolakszik meg beáll eléd ) és utána kb. 3 perc alatt le a pályán. Az utolsó nap már ki se mentem. Olcsó volt ugyan, de attól még kidobott pénz volt az egész! Most már aztán tényleg soha többet nem megyek, bárki bármit mondjon!!!!!
Arghhhh, tessék, most hogy felizgattam magam!!! :-)

havaslap · http://havaslap.blog.hu/ 2010.10.01. 15:34:03

Szlovákia nem Ausztria, nem lesz osztrák színvonal, még akkor se, ha az árak már lassan ott vannak.

Már ők is rájöttek, hogy kevés magyar megy oda, inkább a lengyeleket próbálják beszervezni. Ez az akció is inkább nekik szól, + a helyieknek, akiket jó lenne visszahódítaniuk.
süti beállítások módosítása