HTML

Mindent a síelőkért

Friss topikok

Visegrádon húsvétkor is síelhetsz!

2011.04.21. 12:00 sikiraly

A fővárosiak körében kedvelt Visegrád-Nagyvillám sípálya kivételesen jó szezont tudhat magáénak. Gutbrod Rezső barátunk, a Duna-parti "síterep" lelkes üzemeltetője megosztotta velünk gondolatait - és húsvéti síelésre csábított.

Így visszatekintve szinte el sem akarom hinni, de már 2010. november 27-én nyitottunk, a szinte meglepetésszerűen érkezett 20-25 cm friss hóra. Az érkezését persze előre jelezték, de az előző napon még a késő őszi napsütésben a gyepsípálya zöldjét nézve valószínűtlennek tűnt, hogy másnap már minden fehér legyen. Reggel a Duna mellett csak havas eső esett, "Hát, a gyepsínek annyi, a sízéshez meg éppen kevés lesz ez a hó, legfeljebb ott van a műanyag pálya, rajtunk nem fog ki az időjárás!" gondoltam. És akkor jött a meglepetés: 16 éve üzemeltetem a pályát, de ilyenben még nem volt részem. Szinte csak a pálya alatti utolsó kanyarban kezdett el nőni a hóvastagság, de hogyan? Mintha hófalba ütköztem volna, csak a jelentős lendületnek köszönhető, hogy felértem a pályáig. Szerencsére 2 felvonónk, a műanyag pályának és a gyepsínek köszönhetően azonnal hadrafogható volt, így nem is akármilyen szűzhavas szezonnyitó lett a végeredmény.

Azt hiszem ha később visszagondolok erre a szezonra, mindig is erre fogok emlékezni. És hogy miért? Mert bár hóágyúink vannak, azért mint minden rendes télszerető ember, én is a természetes hóban hiszek, az az élmény semmivel nem pótolható!

A hóágyúk persze csodákra képesek, és az egyre hószegényebb teleken a jó minőségű pályákat már csak ezekkel lehet produkálni, de a természetes környezet hómentessége sokakat visszatart attól, hogy elinduljanak síelni. Ezt ezen a télen nagyon meg is éreztük. A pályánk 80 napig volt nyitva, ami egyértelmű rekord Visegrádon. Végre az ünnepek alatt is működtünk, de a rendes, vastag természetes hó valahogy nem akart megérkezni, a nagypályánk egyszer sem volt nyitva. Ez persze nem panaszkodás akar lenni, nekünk az a feladatunk, hogy ne csak akkor induljanak el az emberek síelni, ha saját lakókörnyezetükben is "tél" van. A pályákon gyakran ideális sízési feltételek vannak olyankor is, amikor pl. Budapesten már szinte tavasz van. Pedig hány sízést szerető ember is van hazánkban? Persze tudjuk, ez a pálya nem nagy, ideális viszont a sízést és a snowboardozást kezdőknek, hiszen ők még ezekre a "hegyekre" is félve néznek fel.

És hol vannak az igazi sízők, boardosok? Aki igazán szereti a telet és a mozgást, az nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a testközeli lehetőséget, ha mégoly kicsi is. A rendszeres mozgás, főleg télen rendkívül fontos, és persze a jó levegő is. Itt nem az a cél, hogy valaki "agyonsíelje" magát -sok kicsi sokra megy! Nálunk munka után is lehet síelni, minden nap este 10-ig!

Persze nekünk is fejlődnünk kell, dolgozunk a pályák fejlesztésének lehetőségén, és a minél rugalmasabb bérletrendszer bevezetésén. Többet fogunk reklámozni is, így reméljük egyre többen fognak kilátogatni hozzánk a következő szezonban, és nem csak az ideális hétvégeken. Várjuk a szezonnal kapcsolatos észrevételeket. Már a honlapunkon is elérhető a kérdőívünk, melyet reméljük, utólag is minél többen fognak kitölteni. Amennyiben egy kis ihletre vágynak, honlapunkon a téli weblapra kattintva kicsit nosztalgiázni is lehet egy-egy melegebb napon.

Még egyszer: köszönjük mindenkinek a látogatást, amivel egyben hozzájárultak jövőbeni terveink megvalósításához is. Találkozunk a következő szezonban...azaz ezen a hétvégén, a gyepsí szezonnyitónkon!

A sípályák ugyanis újra zöldbe öltöztek, és nem szeretnénk ha az igazi sízők és boardosok ebben a télig hátralévő rövid időben is mozgás nélkül maradnának. Már a madarak is dalolnak, ami igazán különlegessé teszi ezt az élményt. Ha még nem próbáltad, húsvétvasárnap és -hétfőn délután 2-től 6-ig kint leszünk a pályán, a felvonó és pályahasználat ingyenes lesz, és lehet gyepsíket bérelni. Normál sícipő, bot és némi, akár görkoris vagy biciklis védőfelszerelés ajánlott. Helyben is tudunk adni cipőket és botokat.

Szólj hozzá!

Címkék: gyepsí visegrád nagyvillám

A bejegyzés trackback címe:

https://siujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr652844676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása