HTML

Mindent a síelőkért

Friss topikok

Janka szívműtétje után nyert Vk-futamot

2011.03.05. 13:45 símester

Anja Pärson nagyon elverte a mezőnyt Tarvisióban, a harmincéves svéd síző 73 századdal előzte meg Lindsey Vonnt női lesiklásban. Kranjska Gorán két századdal kapott ki a francia Alexis Pinturault a svájci Carlo Jankától, aki a közelmúltban szívműtéten esett át.

Az olaszországi Tarvisióban folytatódott a női alpesisí-Világkupa, szombaton a lesikló futamot rendezték. Az első helyet a pályafutását az idény végén befejező svéd Anja Pärson szerezte meg az amerikai Lindsey Vonn és az osztrák Elisabeth Görgl előtt. A versenyen indult a magyar Miklós Edit is, aki végül az 50. helyen zárt.

Az ötödiknek induló kanadai Britt Janyk vette át az elején a vezetést a ragyogó napsütésben, plusz három fokos időben rendezett viadalon. A kanadai idején először francia Ingrid Jacquemod javított 45 századot. Ezt az eredményt sem Julia Mancuso, sem Dominique Gisin, sem pedig Maria Riesch nem tudta megjavítani. Az osztrák Anna Fenninger és a svájci Lara Gut pedig még a legjobb 15-be sem tudott bekerülni.

Érkezett a pénteki bajnok, Tina Maze, aki pálya első szakaszán nagyon jól jött, majd kissé lelassult, de a végén így is 6 századdal átvette a vezetést. Úgy tűnt, Elisabeth Görgl újabb hat százados előnyét nem lehet majd felülmúlni, de Anja Pärson valami elképesztő időt futott, 1:27 alá jutott, és 1,17 másodperccel volt gyorsabb mindenkinél. Következett a szakági Vk-győztes Lindsey Vonn, de ő is alaposan elmaradt Pärson idejétől, csak a második leggyorsabbat futotta.

De ezzel az eredménnyel is az amerikai újabb negyven pontot faragott le az összetettben a Riesch-sel szembeni hátrányából, amely így már csak 136. Miklós Edit 54-es rajtszámmal indult, és végül két argentint megelőzve az 50. helyen ért célba. Pärson 2009. január 18-a után nyert megint lesiklásban, ez volt ebben a szakágban a hatodik Vk-győzelme, összesen pedig a 42. első helye a hétszeres világ- és egyszeres olimpiai bajnoknak.

A férfiak is elképesztő izgalmas versenyt futottak Kranjska Gorán. Az első futamot az osztrák Philipp Schörghofer nyerte, méghozzá alaposan rávert a mezőnyre, hiszen 65 századdal előzte meg Carlo Jankát, 72-vel Ted Ligetyt és 87-tel a norvég Kjetil Jansrudot. Meglepetésre Svindal csak a 19., Ivica Kostelic pedig a 21. helyen zárta az első szakaszt.

Aztán a második futamban az első négy helyen kezdők közül Schörghofer és Jansrud is akkorát hibázott, hogy nem tudott a célba érni. Pinturault viszont olyan nagyszerűen jött le, hogy a 16. helyről egyből az élre ugrott.

Következtek a menők, de Ligetynek hiába volt már több mint egy másodperces előnye, végül egytizeddel mégis kikapott. Janka is majdnem eladta a teljes előnyét, de két századot végül meg tudott őrizni. Miután Schörghofer bukott, így biztossá vált, hogy nagyszerűen tért vissza februári szívműtétje után. Janka ebben a szezonban először nyert Vk-futamot, óriás-műlesiklásban a negyedik aranyérme volt.

Alpesisí-Világkupa, női lesiklás, Tarvisio: 1. Anja Pärson (svéd) 1:26,91, 2. Lindsey Vonn (amerikai) 1:27,64, 3. Elisabeth Görgl (osztrák) 1:28,08, 4. Tina Maze (szlovén) 1:28,14, 5. Ingrid Jacquemod (francia) 1:28,20, 6. Maria Riesch (német) 1:28,22, 50. Miklós Edit (magyar) 1:33,15.

A szakági Vk-ban 7 verseny után (még 1 van hátra): 1. (és már győztes) Vonn 600 pont, 2. M. Riesch 457, 3. Görgl 273

Az összetett Vk állása 28 verseny után (még 7 van hátra): 1. M. Riesch 1616 pont, 2. Vonn 1480, 3. Maze 857.

Alpesisí-Világkupa, férfi óriás-műlesiklás, Kranjska Gora: 1. Carlo Janka (svájci) 2:27,05 (1:12,83 és 1:14,22), 2. Alexis Pinturault (francia) 2:27,07 (1:14,17 és 1:12,90), 3. Ted Ligety (amerikai) 2:27,17 (1:12,90 és 1:14,27), 4. Cyprien Richard (francia) 2:27,53 (1:13,68 és 1:13,85), 5. Thomas Fanara (francia) 2:27,60 (1:13,81 és 1:13,79), 6. Matts Olsson (svéd) 2:27,95 (1:13,88 és 1:14,07).

A szakági Vk állása 6 verseny után (még 1 van hátra): 1. Ligety 383 pont, 2. Aksel Lund Svindal (norvég) 306, 3. Cyprien Richard (francia) 303.

Az összetett Vk állása 30 verseny után (még 8 van hátra): 1. Ivica Kostelic (horvát) 1307, 2. Didier Cuche (svájci) 725, 3. Svindal 722

Szólj hozzá!

Címkék: carlo janka alpesisí világkupa anja pärson

A bejegyzés trackback címe:

https://siujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr102712629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása