HTML

Mindent a síelőkért

Friss topikok

Marit Björgen két versenyt nyert Kuusamóban

2010.11.27. 14:58 símester

Péntektől vasárnapig a finnországi Kuusamo a sífutók mellett az északi összetett és a síugró Világkupa versenyzőit is vendégül látja. A szakágak idei második Vk-futamán eddig a norvég Marit Björgen áll a legjobban, már két versenyt nyert.

Pénteken a férfi és női klasszikus stílusú sprintversennyel kezdődött a szezon. A nők 1,2 kilométeres távján nem jutott a döntőbe az összetett Világkupa címvédője, a lengyel Justyna Kowalczyk, akit az elődöntőben kizártak (hasonló sorsa jutott a a norvég Maiken Caspersen Falla is). A szlovén Petra Majdic csak másfél másodperccel maradt le, míg a 2007-es világbajnok Astrid Jacobson lett a harmadik.

Szombaton az 5 kilométeres távon megint Björgen (a képen) nyert és újra legyőzte Kowalczykot, pedig a lengyel a táv első két időmérőjén még jobban állt mint a norvég. Az utolsó két kilométeren azonban nagyszerűen jött Björgen, aki a hátrányból két másodperces előnyt csinált. Majdic megint dobogóra állhatott.

A nőknél vasárnap a 10 km-es szabadstílusú versenyt rendezik, a pénteki és a szombati eredmények alapján felállított rangsor szerint rajtolnak majd a versenyzők, így Björgen kezd, utána Majdic, Kowalczyk és a svéd Charlotte Kalla következik.

A férfiaknál a pénteki döntőben világbajnoki címvédő norvég Ola Vigen Hattestadnak eltört botja, így csak a negyedik helyen végzett. Honfitársa John Kristian Dahl nyert végül, 1,7 másodpercet vert a mezőnyre.

Szombaton aztán a 10 km-es klasszikus stílusú versenyt a svájci Dario Cologna nyerte meg az orosz Alekszandr Legkov és a svéd Daniel Rickardsson előtt. A két évvel ezelőtti összetett győztese féltávig a második legjobb részidőket produkálta, viszont az addig vezető Emil Jönsson a végére elfáradt.

Sífutó Világkupa, Kuusamo
Nők, sprint, 1,2 kilométer sprint: 1. Marit Björgen (norvég) 3:08,3, 2. 2. Petra Majdic (szlovén) 3:09,8, 3. Astrid Jacobsen (norvég) 3:16,5.

Férfiak, 1,4 kilométer sprint: 1. John Kristian Dahl (norvég) 3:08,06, 2. Alekszej Poltaranyin (kazah) 3:09,76, 3. 3. Sami Jauhojärvi (finn) 3:10,06.

Nők, 5 km-es klasszikus stílusú verseny: 1. Marit Björgen (norvég) 12:51.9, 2. Justyna Kowalczyk (lengyel) 12:54,0, 3. Petra Majdic (szlovén) 13:05,6.

Férfiak, 10 km-es klasszikus stílusú verseny: 1. Dario Cologna (svájci) 23:24,8, 2. Alekszandr Legkov (orosz) 23:31,5, 3. Daniel Rickardsson (svéd) 23:32,3.

A női összetett Világkupa állása: 1. Marit Björgen (norvég) 200 pont., 2. 2. Charlotte Kalla (svéd) 154, 3. 3. Petra Majdic (szlovén) 111.

A férfi összetett Világkupa állása: 1. Marcus Hellner (svéd) 100 pont, 2. Dario Cologna (svájci) 87, 3. Daniel Rickardsson (svéd) 60 pont

Szólj hozzá!

Címkék: sport világkupa sífutás kuusamo

A bejegyzés trackback címe:

https://siujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr532476878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása