Monspart Saroltáról nehezen lehet elhinni, hogy heteken belül 66 éves lesz. Manapság a nők rendszeres testmozgásának élharcosa, egykor ő volt az első magyar tájfutó, aki világbajnoki aranyérmet szerzett. Szerette a sífutást is, a Vasas versenyzőjeként hat magyar bajnoki címet nyert a havon. Jelölték az idei Prima Primissima-díjra a Magyar Sport kategóriában.
Gyermekkorát nehéz anyagi körülmények között töltötte, és mivel kövér kislány volt, sorra eltanácsolták a sportpályákról – pedig megpróbálkozott a vívással, a kézilabdával és a tenisszel is. Aztán tizenhat éves korában, egy iskolai földrajzszakköri előadás megváltoztatta Saci életét.
– Eljött hozzánk egy férfi, aki Finnországról mesélt, és arról, hogy tájfutóként járt a messzi északon – idézte fel a történelmi pillanatot Monspart Sarolta. – Aztán elhívott minket edzésre egy fiúgimnáziumba, és másnap az egész osztály ott volt. Az első foglalkozáson fel kellett futni a Gellérthegy tetejére, így a következő edzésre csak hárman maradtunk.
Minden nap edzett, lefogyott, járta az országot, és mivel a hazai versenyeken jól szerepelt, hamarosan bekerült a válogatottba is. A külföldi viadalokon pedig kiderült számára, hogy nemzetközi szinten is sikeres lehet. Kitalálta, hogy úgy készül, mint az atléták, és Rózsavölgyi István, a legendás futó lett a trénere. Az új típusú munka meghozta gyümölcsét, a terepen gyorsabban futott mint a sportág krémjét jelentő skandinávok. Az 1972-es csehszlovákiai világbajnokságon mindenkinél jobbnak bizonyult, és aranyérmet nyert.
Még abban az évben rajthoz állt a csepeli maratoni versenyen, és Európában első nőként három órán belül teljesítette a távot. Amellett, hogy rendszeres résztvevője lett a maratoniknak, telente sífutóversenyeken indult, és a havon is több magyar bajnoki címet szerzett. Az összes sikere közül a legbüszkébb egy ötnapos svédországi tájfutóviadalon (O-Ringen) aratott győzelmére, amelyen az egyes etapok eredményeit összeadva lett a legjobb – elsőként a nem skandinávok közül. Amit viszont sajnál, hogy a nyeréskényszer miatt rendre elrontotta világbajnoki futamokat. Közben az ELTE-n matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett, és rövid ideig tanított is.
Az 1978-as esztendő is jól indult Monspart Sarolta számára. Második lett Atlantában a nem hivatalos maratoni vb-n, majd meghívták a New York-i és a tokiói versenyre. Aztán júniusban megcsípte egy kullancs – ez máskor is megtörtént vele –, és az orvosok eleinte nem ismerték fel, hogy az enkefalitisz nevű betegséggel van dolguk. Sportos szervezetének köszönhetően túlélte a kórt, de a jobb lábára azóta is sántít – ez azonban ma sem akadályozza meg, hogy elinduljon futóversenyeken. A tragédia feldolgozása után hosszú évekig dolgozott a tájfutó-válogatott szövetségi kapitányaként. A rendszerváltás óta az egészséges életmódra próbálja rávezetni nőtársait – elképesztő energiával.
– A betegségem után megtanultam alázatosan élni, meg azt is, hogy soha sem szabad feladni a mozgás iránti igényt – magyarázta Monspart Sarolta. – A sportolásban rendkívül fontos a közösség, és a közreműködésünkkel létrejött női klubok nagyon hatékonyak.
Élete, sportpályafutása ma is sokak számára példa. 2003-ban Mádl Ferenc köztársasági elnök érdeméremmel ismerte el munkásságát. 2007-ben Életmű-díjat kapott a Nemzeti Sportszövetségtől. Amikor Puskás Ferenc halálával megüresedett egy hely a Nemzet Sportolói között, a jelöltek között volt, és a sportnapilap olvasói őt látták volna legszívesebben az illusztris társaságban. Később Zsivótzky Gyula helyére is javasolták.
Most a Prima Primissima-díjra jelölt három kiváló sportember egyike. A Magyar Vállalkozók Napján, december 3-án titkos szavazással derül ki az egyes kategóriák „győzteseinek” és a közönség Primissimájának neve. A harminc nevet tartalmazó nyilvános listáról telefonos és internetes szavazással választhatják ki az emberek a közönségdíjast.
Mi Monspart Saroltára szavazunk.
