HTML

Mindent a síelőkért

Friss topikok

Kostelic-bravúr a tragédia árnyékában

2011.01.21. 13:46 símester

Sokan még mindig a csütörtöki balesetről beszéltek Kitzbühelben, amelyen a 29 éves Hans Grugger osztrák síző bukott hatalmasat, kórházba szállították és még tegnap életmentő műtétet hajtotta végre rajta. Szerencsére Grugger péntekre már jobban volt, átszállították az intenzívre, de karrierjének könnyen lehet, hogy így is vége. A pénteki szuper-óriásműlesiklást az idén elképesztő formában versenyző, a Vk-t vezető, horvát Ivica Kostelic nyerte. Először végzett az élen ebben a szakágban.

A csütörtöki edzésen sokáig döbbenten figyelte mindenki, hogy az egyik legveszélyesebb FIS-pályán, egy balkanyar utáni ugratón Grugger elvesztette az egyensúlyát, majd a bukás után egyből az eszméletét is. Mentőhelikopterrel vitték kórházba, ahol aztán este életmentő agyműtéten esett át. Állapota a verseny idejére stabilizálódott a pénteki versenyen induló valamennyi versenyző fejében az előző napi bukás járt. Csak erősebb idegzetűeknek a videó az esetről.

A versenyt meglepetésre Ivica Kostelic nyerte, aki szuper-óriásműlesiklásban még sosem tudott Világkupa-futamon első lenni. Kostelic harmadiknak indult és 1:17,33-as idejét csak megközelíteni tudták, megelőzni nem. Előbb a jelenleg a szakági legjobb, az osztrák Georg Streitberger futott 23 századdal lassabb időt, majd a huszonegyediknek rajtoló olimpiai bajnok, Aksel Lund Svindal ért célba a harmadik leggyorsabban. A norvég után rajtoló Didier Cuche tegnap az edzés legjobbja volt, most csak a negyedik lett. Érdekesség, hogy Kostelic mögött végző három síző időeredményei között csak 13 század volt a különbség, Ted Ligety pedig csak a 22. helyen végzett.

Alpesi sí Világkupa, szuper-óriásműlesiklás, Kitzbühel: 1. Ivica Kostelic (horvát) 1:17,33, 2. Georg Streitberger (osztrák) 1:17,56, 3. Aksel Lund Svindal (norvég) 1:17,61, 4. Didier Cuche (svájci) 1:17,69, 5. Romed Baumann (osztrák) 1:18,06, 6. Silvan Zurbriggen (svájci) 1:18,07.

Az összetett Világkupa állása: 1. Ivica Kostelic (horvát) 826 pont, 2. Aksel Lund Svindal (norvég) 571, 3. Silvan Zurbriggen (svájci) 509.

A szakági Világkupa állása: 1. Georg Streitberger (osztrák) 227, 2. Didier Cuche (svájci) 179, 3. Romed Baumann (osztrák) 163.

Szólj hozzá!

Címkék: kitzbühel alpesi sí világkupa ivica kostelic

A bejegyzés trackback címe:

https://siujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr352602610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása