HTML

Mindent a síelőkért

Friss topikok

Kostelic a 24. helyről győzött szuperkombinációban

2011.01.30. 15:20 sikiraly

A férfiak szuperkombinációját Chamonix-ban a lesiklás után még csak 24. horvát Ivica Kostelic nyerte meg, aki ezzel megszerezte a szakági Világkupát is. Sestriere-ben a sűrű köd és a nagy havazás miatt ismét elmaradt a nők versenye, sőt az előrejelzések alapján a hétfői futamokat is törölték.

Vasárnap az első hír Chamonix-ból az volt, hogy a szombaton nagyot bukott kanadai Manuel Osborne-Paradis részleges térdszalag-szakadást szenvedett, és erősen fáj a csípője.

A szuperkombináció lesikló számát napsütésben kezdték, de a célba enyhe ködben érkeztek a versenyzők. Kihagyta a viadalt a szombati győztes, a svájci Didier Cuche. Az első figyelemreméltó eredményt a hetedikként induló finn Andreas Romar érte el (végül 11. lett), majd az utána rajtoló svájci Beat Feuz, aki az előző nap is jól teljesített, 1,28 másodpercet vert rá. A 23 éves síző volt az első – és mint később kiderült, az egyetlen –, aki két percen belül ment végig a több mint 3300 méteres pályán. A szombaton szintén remekül szereplő osztrák Joachim Puchner ezúttal is bizonyított, hat tizeddel maradt el Feuz mögött.

A jó lesiklók közül az olasz Christof Innerhofer 88 századdal volt lassabb a svájcinál, és ezzel azon kevesek közé került, akik egy másodpercen belüli hátránnyal zárták az első futamot az éllovassal szemben. A szakági és az összetett Világkupát is vezető horvát Ivica Kostelic ismét gyengébb volt a szokásosnál, végül csupán a 24. hely jutott neki. A norvég Aksel Lund Svindal viszont kitűnően síelt, mindössze 8 századdal szorult Feuz mögé. A francia Johan Clarey megismételte előző napi jó futását, és a svájci versenyzőhöz képest 42 százados különbséggel ért célba, ami a harmadik helyet jelentette a számára. Az osztrák Hannes Reichelt szintén hozta a szombati formáját, 35-össel a nyolcadik helyet szerezte meg a szuperkombináció nyitó számában.

A műlesiklásban először a norvég Kjetil Jansrud menete során hördült fel a közönség, aki remek idővel ért célba (összteljesítménye végül a negyedik helyre volt elég). Kostelic aztán olyan parádés futamot produkált, ami előrevetítette a dobogó lehetőségét is. A lesiklásban legjobb tizenöt síző hiába indult egyre nagyobb előnnyel vele szemben, a végén mindegyikük a horvát klasszis mögé került. A 14 cseh Ondrej Bank összesítésben feltornázta magát a hetedik pozícióba. Kostelic hatodik helyről startoló honfitársa, Natko Zrncic-Dim volt a legközelebb ahhoz, hogy megelőzze, de a célban már több mint fél másodperccel mutatott többet az óra, mint amennyi az elsőséghez kellett volna.

Az utolsó előttinek startoló Svindal 2,42 másodperccel vezetett Kostelic előtt, ám ő is fokozatosan adta el az előnyét. A harmadik ellenőrzőpontnál még neki állt a zászló, de a célvonalnál már nem. Így biztossá vált, hogy a horvát síző megnyeri egyrészt a chamonix-i viadalt, másrészt a szakági Világkupát – az éllovas Feuz végül tízedik lett. Kostelic először összeölelkezett az élete legjobbját elérő Zrncic-Dimmel, majd cigánykereket vetve ünnepeltette magát.

Alpesi sí Világkupa, szuperkombináció, Chamonix: 1. Ivica Kostelic (horvát) 2:57,12 (2:02,47; 54,65), 2. Natko Zrncic-Dim (horvát) 2:57,63 (2:01,04; 56,59), 3. Aksel Lund Svindal (norvég) 2:57,65 (2:00,05; 57,60), 4. Kjetil Jansrud (norvég) 2:57,74 (2:02,73; 55,01), 5. Silvan Zurbriggen (svájci) 2:57,75 (2:01,59; 56,16), 6. Ondrej Bank (cseh) 2:57,78 (2:01,62; 56,16).

A szakági Világkupa állása: 1. I. Kostelic 300 pont (már megnyerte), 2. Zurbriggen 143, 3. Jansrud 132. 

Az összetett Világkupa állása: 1. I. Kostelic 1178, 2. Zurbriggen 703, 3. Didier Cuche (svájci) 673.

2 komment

Címkék: chamonix ivica kostelic szuperkombináció

A bejegyzés trackback címe:

https://siujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr492625407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrPifta 2011.01.30. 16:07:37

Volt valaha kettős horvát győzelem?

sikiraly 2011.01.30. 17:35:40

Tudomásunk szerint nem. A két Kostelic-testvéren kívül más nemigen tudott a dobogó közelébe kerülni a Vk-versenyeken.
süti beállítások módosítása